“Volt a két csoportvezető és a csoporttagok, nem voltunk sokan, főleg fiatalok, lányok, asszonyok. Kéthetente találkoztunk, először csak beszélgettünk, bemelegedtünk a játékra, aztán játszottunk, valakinek a problémáját megjelenítettük egy képzeletbeli színpadon. De nehogy félreértsd, nem kell ehhez színészi képesség! Valaki (nevezzük most főszereplőnek) felvázol egy problémát, amivel ő most foglalkozni kíván, és ez fog megjelenni a színpadon a csoporttagok segítségével.
Az a lényege, hogy egy probléma, ami eddig “csak” a főszereplő fejében volt belül, most kikerül onnan, és a főszereplő végre láthatja kívülről is, nomeg egy csomó más szemszögből, nem csak a sajátjából (vannak pl. szerepcserék).
Nagyon élvezetes és katartikus tud lenni egy ilyen játék! A végén meg újra van egy beszélgetés, hogy mi is történt velünk.
Egy ilyen játék során derült ki, amikoris én voltam a főszereplő, hogy mennyire elégedetlen vagyok a saját testemmel, főleg a nőies testrészeimmel, pl. De innen már nagyon intim, ezt már megtartom magamnak. Viszont ez a játék nagyon fontos változást hozott az életembe.
És szó nincs róla, dehogyis “kell” mindenkinek szerepelnie: nézőként is sokat lehet profitálni belőle. Van aki végigül mondjuk egy teljes évet, és egyszer sem játszik a saját témájával, mégis történnek az életében pozitív változások, szóval nála is működik.
Amúgy ez nem olyan szereplés, mint mondjuk egy konferencia, ahol ki kell állnod emberek elé, mert itt valahogy egy idő után már baráti, családias a hangulat. De amúgy el lehet menni kipróbálni, megnézni, milyen is egy pszichodráma csoport, aztán ha nem tetszik, nem kell elköteleződni, ez benne van a pakliban (az első három alkalom után lehet azt mondani, hogy kösz, mégse)
És hogy miként segített? Hát egyrészt a felismerés, hogy amit az eszemmel nyilván tudtam, az így lelkileg ennyire mélyen érint. Hogy egy “titkot” megoszthattam a csoporttal, és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Hogy megnézhettem kívülről, és rá kellett jönnöm, hogy azért ez leküzdhető probléma. Sajnos nem tudom jobban elmondani, pedig próbálom. Érthető valamelyest?…”
(fiktív vallomás az előző csoportunkról, ahogyan egy résztvevő láthatta)
Nincs még vége, olvass tovább!